Minden építőanyag rendelkezik hőszigetelési értékkel, melyet régebbi építések esetében utólagos mérésekkel igazoltak (pl.: kisméretű tömör tégla, vályogfalazat stb.). Modern építőanyagok esetében, ezeket a hőszigetelési képességre vonatkozó értékeket szigorú szabványok szerint kell a gyártáskor bemérni és a tervezők, energetikusok részére biztosítani. Szerkezetek esetében ennek mértékegysége W/m
2 K. Ez az úgynevezett „U” érték. Leggyakrabban ezekkel az értékekkel az ablakok és egyéb nyílászárók esetében találkozunk: „1.0-ás üvegezés vagy 0,7-es üvegezés”. Korábban a fent említett U-értéket K-értéknek hívták. Ez az érték minél alacsonyabb, annál kevesebb hő távozik egységnyi felületen. Minél kisebb ez az érték az összes szerkezet (falazat, nyílászárók, padló és mennyezeti födémek) átlagában, annál kisebb lesz a fűtőpanel fogyasztása, hiszen a fűtés csak az ezeken a szerkezeteken keresztül távozó hőmennyiséget pótolja, ki-bekapcsol 2-3-4 óránként.
A fűtőpanel fogyasztása, mint minden fűtési rendszer esetében, annál kedvezőbb lesz, minél jobb a határolószerkezetek hőszigetelési értéke. Határolószerkezetnek nevezünk minden olyan építőanyagot, amelyen keresztül az épület hőt veszíthet (nem fűtött térrel határos fal, födém vagy nyílászáró). Vannak olyan szerkezet amikre nem is gondolnánk pedig igen jelentős részét, akár 30-40%-át is kitehetik az éves hőveszteségnek.
Tehát pontos radiátor fogyasztási értéket sosem a fűtési rendszer típusa vagy a beépített teljesítmény, esetleg kitalált vagy becsült üzemidők alapján kell számítani, hanem az épület ismeretében kell azt meghatározni, úgy mint ahogyan az épületenergetikai tanúsítványoztatás is történik. Sőt ha már rendelkezik energetikai tanúsítvánnyal, abból kiolvasható a fűtőpanelek várható fogyasztása is.